A német ABC

A német ABC viszonylag hasonló a magyarhoz, de vannak eltérések, például a kiejtésben, ill. más betűkkel is kibővül.

A (a)      B (b)      C (c)      D (d)      E (e)      F (f)
G (g)     H (h)       I (i)        J (jot)     K (k)      L (l)
M (m)    N (n)     O (o)      P (p)      Q (q)      R (r)
S (sz)    T (t)        U (u)     V (fau)   W (v)      X (x)
Y (y/ü)   Z (zet)

Ezek mellett megtalálható még:

ß / ss (ssz)         SCH (s)

A németben a szimpla “v”-t “f”-nek ejtjük, az “y”-t “ü”-nek, a “z”-t pedig “c”-nek. Persze lehetnek kivételek.
Emellett az ”a”, “o” és “u” betűk bizonyos esetekben két pontot, ún. “umlaut”-ot kapnak, így lesz belőlük:

a – ä, A – Ä;      o – ö, O – Ö;      u - ü, U – Ü

A németben megszokott, hogy két magánhangzó kerül egymás mellé, ekkor nem mondjuk ki mind a két hangot, hanem összevonjuk

ie - í;      ei – eji / áji

Gyakran előforduló betűpár a “ch”, amelyet valahol a “k” és “h” hang között kell kiejtenünk.
A németben gyakran megjelenik a néma “h”, amelyet nem kell kiejtenünk. Rendszerint a “h” előtti magánhangzót hosszúnak ejtjük. Fontos azt is tudnunk, hogy a “p” előtt MINDIG “s” betű áll, nem pedig “sch”.